2016. jan 10.

A közösségi oldalak 4 fő szabálya

írta: Full Kontakt
A közösségi oldalak 4 fő szabálya

Ha ezeket betartod, nem lehet nagy baj

103547439.jpg

Emberek milliárdjai függnek a közösségi oldalaktól: posztolnak, chatelnek, kommentelnek, lájkolnak. Rajta van az egész világ, mint egy nagy univerzális közösség, s ahogyan az évezredek alatt kialakultak bizonyos szociális és társadalmi normák, úgy a 21. század kiemelkedő újdonsága, a közösségi oldalak világa is megkívánja, hogy lefektessünk néhány alapszabályt. 

Ezek nem korlátok, csupán néhány jó tanács, amellyel elkerülheted azt, hogy igazán gázos helyzetbe kerüljél. 

Első szabály: Soha ne beszélgess teljesen idegenekkel!

Elsőre talán sokkolónak tűnhet, de be kell látnunk: a közösségi oldalak hemzsegnek a ragadozóktól, az elmebajos őrültektől, és a levakarhatatlan idegbetegektől. Amikor az ember arról hall, hogy Amerikában hogyan csaltak el találkozókra tini lányokat, rendszerint azzal nyugtatja magát, hogy "ez velem sosem történhet meg".

stranger-danger-597293.jpg

A veszélyes alakok a legtöbbször semmi gyanúsat nem kérnek, csak felületes módon, könnyedén elkezdenek csevegni, a legtöbb esetben másnak adva ki magukat, mint amik a valóságban. A bizalom felépítését rendkívül könnyen el lehet érni, hacsak nem betartjuk a szabályt: semmilyen körülmények között sem adunk ki semmilyen információt idegeneknek. 

Ha minden részletet megosztasz magadról a nyilvánossággal, akkor ezek a beteg ragadozók könnyedén kideríthetik hol laksz, hova jársz suliba, mikor hol vagy. Szóval csak ésszel!

Csináltak egy kísérletet is nemrég, ahol a szülőket beavatva csaltak el találkozókra tinilányokat:

Második szabály: Soha ne ossz meg magadról olyan képet, amelyen valami olyasmit viselsz (vagy nem viselsz), amelyet az utcán nem viselnél!

Némelyeknek ez egyértelmű, másoknak furán hangzik. Mégis a csücsörítős, magamutogatós fürdőszobai tükörben fotózott vakus képeket az egész világ nézi, s egyértelmű, hogy az egész világba beletartozó perverz alakok is azt bambulják, hogy az illető a kiposztolt képeken mi mindent mutat meg magából. 

sexy_pictures1.jpg

S igen, ez szól a Snapchateseknek is, hiszen bármit is ígér az alkalmazás, ami az internetre felkerül, az örökre fent is marad. Még akkor is fenáll a kockázat, ha a legjobb barinődnek küldöd. Ráér megmutatni a legújabb bikinidet akkor is, ha éppen átmegy hozzád pizsamapartizni. Senki nem akarja, hogy kényes képek kalandozzanak az interneten, amelyek egy életre fennmaradnak a világhálón. 

Harmadik szabály: Ne chatelj az éjszakába nyúlóan! 

"Mint az anyám!" - gondolod most. Viszont abban van némi igazság, hogy olyan rettenetesen fontos dolgok este 11 után nem igazán történnek. Persze a legjobb baráttal elnyúlhat egy-egy mély beszélgetés, mégis a tapasztalatok azt mutatják, hogy az igazán mély témákat azért mégiscsak érdemes személyesen megdumálni. 

A gond általában ott adódhat, ha ellenkező neművel kezd el társalogni az éjszakába nyúlóan, ahol

az este varázsa, a fáradtság és nyilván a csillagos égbolt is kihozhatja belőlünk azt is, amit inkább benntartanánk.

Nem érdemes úgy járni reggel, hogy "jajne, mit írtam XY-nak tegnap este". 

why-you-should-stop-checking-your-phone-while-in-bed-1.jpg

Amikor az embernek a gátlásai, korlátai és tartása az éjszaka leple alatt tovatűnik, bizony olyan üzenetek, képek és ötletek születnek meg, amelyeket később megbánhatunk. 

Negyedik szabály: Ha valaki olyasmire kér, ami kényelmetlenül érint, azonnal farolj ki a szituációból!

A közösségi oldalak "szépsége", hogy csak elég kikapcsolni a telefont, vagy a gépet és az ember már ki is került egy helyzetből. Ne habozz letiltani, vagy unfriendelni olyat, aki valami kényes, vagy cikis dologra akar rávenni az éteren keresztül. Még akkor is, ha csak egy szelfit kér tőled, amit nem szívesen küldenél el neki. 

Arról nem is beszélve ha valami olyasmit kér, ami tényleg túllép egy határt (meztelen képek, szexting) - az ilyet azonnal mondd el egy felnőttnek. Persze iszonyat ijesztő, vagy furcsa lehet ezt bárkinek is tudtára adni. Ha a szüleidnek nem mered elmondani, mond el valaki olyan felnőttnek, akiben megbízol. 

image.jpg

Ha valaki téged zaklat, az másokat is zaklat. Így hát mások érdekében is jobb beavatni valaki olyat, aki tud a helyzetben intézkedni. 

***

Mivel a társasági és közösségi élet egy jelentős része áttevődött online térbe, ezért fontos tudatosítanunk magunkban azt,

hogyha valami gáz és para élőben, az legalább annyira gáz és para az éterben is,

hiszen a megjelenő profilok mögött valóságos emberek vannak, akik ugyanúgy lehetnek kedvesek és gonoszak is. 

Szólj hozzá

chat kozosseg közösségioldalak Facebook Twitter Instagram Snapchat szelfi